Referenciák

Rámutattál arra, hogy egy párkapcsolat hogyan is működik, és a tánc nyelvén is megismerhetjük a másikat

Kedves Tímea! Szeretnénk megköszönni neked a párkapcsolatgazdagító táncóráidat. Azalatt a pár óra alatt, amit együtt töltöttünk a férjemmel nálad, nagyon sokat tanultunk tőled. Nem csak a tánctudásunkat bővítetted, hanem szíved minden szeretetével rámutattál arra, hogy egy párkapcsolat hogyan is működik, és a tánc nyelvén is megismerhetjük a másikat. Nagyon köszönünk mindent.

Pirisa Richárd (cégvezető) és Pirisa-Fáber Anita (üzletvezető)

25 együtt töltött év után is érdekes dolgokat tanultunk egymásról

Timitől táncolni szerettünk volna megtanulni, mi, a teljesen kezdők. Olyan tanárt kerestünk, akinél élvezni tudjuk a mozgást, mert csak ránk figyel, rendkívül türelmes és ránk szabja a "tananyagot". Nos, Timi személyével nem csak ennyit, hanem sokkal többet kaptunk. Egyrészt legyőzette velünk a két ballábasságtól való félelmünket, önbizalmat adott és elhitette velünk, hogy akár még tudhatunk is táncolni. Másrészt érdekes dolgokat tanultunk meg egymás személyiségéről a tánc közbeni egymásra utaltságban, még így 25 együtt töltött év után is. Most már élvezzük a frusztráció nélküli tanulást, és alig várjuk a heti táncóránkat.

Radnai Orsolya és Iván

"Köszönjük, hogy egy új szintre emelted a szerelmünket!"

"Párterapeutaként azt hittem, nem sok újat mutathatnak már a szerelemről. Aztán elmentünk a feleségemmel Tímea táncórájára és egy új világ tárult fel előttem. Mintha egy új nyelvet sajátítottam volna el, megtanultam, hogy milyen mély közlések indulhatnak el közöttünk az érintés, az együttmozgás, a tekintet által. Mindeközben Timi olyan tapintattal és kedvességgel vezetett minket, hogy végig tökéletes biztonságban éreztük magunkat. Köszönjük, hogy egy új szintre emelted a szerelmünket!"

Dr. Mihalec Gábor, www.mihalecgabor.hu
család- és párterapeuta

"Megváltoztatta az életem..."

2007-ben ismertem meg Timit, mikor elhatároztam, hogy megtanulok salsázni. Nagyon megszerettem az óráit, mindig szeretettel és türelemmel tanított mindenféle táncot, legyen az egy pörgős salsa, egy szerelmes rumba, vagy egy jó kis lambada. Az óráin a táncpartneremmel, Gáborral egymásba szerettünk, azóta már családot alapítottunk és természetesen az esküvői táncainkat is Ő tanította be, ami egy gyertyafénykeringő volt és egy tüzes salsa:). Egész életemben hálás leszek Timinek, mert nem csak a táncolni tanultam meg az óráin, hanem megtaláltam az igaz szerelmet és ezzel megváltoztatta az életem!

Borbély-Szoják Zsanett és Borbély Gábor
kozmetikus-csoportvezető

Életkedve újra és újra a táncórákra csábított

Tizennégy éves koromban volt szerencsém megismerni Timit és munkásságát, ekkor kezdődött az egy évtizedes tánctanulásom hozzáértő kezei alatt. Módszerei, végtelen ember- és szakma iránti szeretete, életkedve újra és újra a táncórákra csábított, egészen a versenyzésig fejlődhettem általa. Mindig kellő hangsúlyt fektetett az előző órákon tanultak ismétlésére és az új figurák, kombinációk részletes tanítására is, ezáltal - mint ahogyan kirakós darabok összeállnak - szépen lassan elérhették a tanítványok, köztük én is, a kitűzött céljaikat. Tanításának egyediségét adja, hogy a páros igényeihez igazodik, legyen akár szó improvizációs képesség megszerzéséről, egymásra való hangolódásról és minőségi idő eltöltéséről, versenyzésről, különleges alkalmakra való tánctanulásról. Ének-zene pedagógusként pedig a fellépő zenék professzionális vágásával maximálisan hozzájárult ahhoz, hogy igazán magaménak érezhettem a koreográfiákat.

Kovács Szilvia
jogi asszisztens